Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

Norma Jeane Mortensonként született Los Angelesben, de az édesanyja első férje után Norma Jeane Baker néven ismerjük. Gyermekkorát nevelőszülőknél és intézetben töltötte. Apját nem ismerte, anyja elmegyógyintézetbe került Norma 5 éves korában. 16 évesen otthagyta a gimnáziumot és férjhez ment. 1944-ben egy hadianyaggyárban dolgozott betanított munkásként, mikor a hadsereg egyik fotósa felfedezte, és nemsokára modell lett. 1948-ban a 20th Century Fox szerződtette kisebb szerepekre. Ekkor festette szőkére a haját és változtatta meg a nevét. Pályafutására rányomta bélyegét a szexbomba-image. Sokszor próbált olyan szerepekhez jutni, melyekben megmutathatná színészi képességeit is, de sem a filmgyártók és sem a közönség nem óhajtotta őt másnak látni. Monroe karrierje erotikus vonzerejére építkezett. 1950-ben a Mindent Éváról című Joseph L. Mankiewicz filmben tűnt fel egy epizódszerep erejéig. Első ismertebb filmje a Aszfaltdzsungel volt, de nemzetközi hírnevet a Niagara című filmmel szerzett. Marilyn Monroe a szexistennő trónjára emelkedett ezzel a szereppel. Ragyogó szőkeségével, szabályos arcával, nőies idomaival az „Igazi nőt” imádták benne.

1953-ban az első Playboy címlapján szerepelt.

1955-ben az Actor's Stúdió színiiskola tagja lett. Monroe magánéletét is szívesen célba vette a sajtó. Arthur Miller íróval kötött házasságát folyamatosan tudósították 19561961 között, csakúgy, mint John F. Kennedy-vel és öccsével, Roberttel való viszonyát is. Sokak azt állítják, öngyilkos lett. Egyesek bizonyítékot vélnek felfedezni arra, hogy gyilkosságot követtek el ellene. Nagy mennyiségű Nembutal beöntést kapott. Ezt azonban több kutatás is megcáfolta. Képei még mindig mindenhol megtalálhatók, mítosza semmit sem halványodott.

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 75
Tegnapi: 261
Heti: 802
Havi: 3 543
Össz.: 673 214

Látogatottság növelés
Oldal: Marlyn Monroe
Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad - © 2008 - 2018 - hiressegek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »