Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

Alecia Beth Moore, művésznevén Pink (1979. szeptember 8., Doylestown, Pennsylvania ) kétszeres Grammy-díjas amerikai énekes, színész és dalszerző, akit 2000-től napjainkig a legsikeresebb énekesnők között tartanak számon. Első albuma, a Can’t Take Me HomeThere You Go R&B stílusú volt és a LaFace Recordsnál jelent meg és csak mérsékelt sikerett aratott. és első kislemeze, a

2001-ben Christina Aguilera, Mya és Lil' Kim társaságában énekelte fel a Lady Marmalade című dalt, amely világszerte az élvonalba juttatta, és amiért megkapta első Grammy-díját. Harmadik, Try This című lemezét kisebb siker fogadta, azonban az ezen szereplő Trouble című dallal szintén Grammy-díjat nyert.

2001-ben jelent meg második, már pop/rock stílusú albuma, Missundaztood címmel, ami az eddig legtöbb példányszámban elkelt albuma.

Kis szünet után 2006-ban jelentette meg negyedik lemezét, I'm Not Dead címmel. Előző, kevésbé sikeres lemeze után ezzel ismét az élvonalba került. Számtalan díjat kapott érte, és olyan dalokkal célozta meg a slágerlistákat, mint a Stupid Girls, a Who Knew valamint a U + Ur Hand. Turnéja alkalmával kétszer is ellátogatott Budapestre. Ugyanebben az évben négyéves kapcsolat után összeházasodott a motorversenyző Carey Harttal, ám 2007 végén az újságok szakításukról cikkeztek.

2008 októberében jelent meg ötödik albuma, Funhouse címmel. Ezen hallható a So What, Pink első olyan száma, amellyel szólóban tudta vezetni az amerikai Billboard Hot 100 slágerlistát. Az album második kislemeze, a Sober is bekerült a Top 20-ba. Az albumból eddig négymillió példány kelt el világszerte.

Alecia Moore a pennsylvaniai Doylestownban született Judy Moore ápolónő és James Moore, Jr. katona lányaként. Édesapja katolikus, édesanyja zsidó vallású. Ősei Írországból, Németországból és Litvániából vándoroltak ki Amerikába. Doylestownban nőtt fel ahol a Kutz Általános Iskolában, a Lenape Középiskolában és a Central Bucks West Középiskolában tanult. Édesapja mindig énekelt neki gitár kísérettel, ezért már akkor eldöntötte, hogy amikor felnő rocksztár lesz. A középiskolában csatlakozott első együtteséhez a Middlegroundhoz, amellyel sosem ért el különösebb népszerűséget. A Middlegroundnak riválisa volt a Jetsists együttes, mellyel szemben elvesztették a helyi bandák csatáját. Ezután a Middleground feloszlott. Pink zenéjére nagy hatással bír Bette Midler, Janis Joplin, Steven Tyler, Kyisha Hunt, Jecyra Selvie, Tyriyona Bender, Madonna, Billy Joel, az Indigo Girls, Don McLean, 2Pac és The Notorious B.I.G. Alecia már gyermekkorában elkezdte képezni a hangját, mivel születésekor asztmát diagnosztizáltak nála, amitől évekig szenvedett. Tizenéves korában kezdett el dalszövegeket írni, melyekkel ki akarta fejezni az érzéseit. 14 évesen kezdett el fellépni philadelphiai klubokban. Két évvel később, 16 éves korában csatlakozott egy atlantai R&B együtteshez a Choicehoz, melynek tagja volt még a ZOEgirl nevű keresztény lánybanda egyik volt tagja Chrissy Conway is. Az együttest a LaFace Records szerződtette le, mellyel 1996-ban elkészítették a Key to My Heart című dalt, mely a Kazaam című film egyik betétdala lett. A Choice készített egy albumot is, de miután feloszlottak az albumot sem adták ki. Az együttes feloszlása után Alecia szólóénekesként maradt a LaFace alkalmazásában, ahol megkapta a Pink művésznevet.

Pink 2008-ban Carey Harttal víló válása után kezdte el új albumának munkálatait.

2008. augusztus 18.-án jelent meg az új album első kislemeze a So What, amely Pink eddigi legsikeresebb szólószáma lett. Ezzel tudta először vezetni az amerikai Billboard Hot 100 slágerlistát, és ezen kívül a világ valamennyi nemzetközi slágerlistáját. A kislemezért Pink ismét Grammy-jelölést kapott a Legjobb Pop Előadás kategóriában és nyert az MTV Europe Music Awardson a Legjobb dal kategóriában. 2008. október 28.-án jelent meg Pink ötödik albuma Funhouse címmel, amellyel vezetett több nemzetközi albumeladási listát és az amerikai Billboard 200 albumeladási listán is második lett. 2008. november 23.-án jelent meg az album második kislemeze a Sober címmel, amely a legtöbb slágerlistán bekerült a top 20-ba. 2009. február 24-én kezdődött Pink negyedik lemezbemutató turnéja a Funhouse Tour, melynek keretein belül az USA-ban, Ausztráliában és Európában (többek között Magyarországon) járt. 2009 január 23.-án jelent meg az album negyedik kislemeze, mely a Please Don't Leave Me című dalból készült.










Weblap látogatottság számláló:

Mai: 53
Tegnapi: 836
Heti: 53
Havi: 7 972
Össz.: 621 478

Látogatottság növelés
Oldal: Pink
Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad - © 2008 - 2018 - hiressegek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: allinurl: aviátor - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »